Anyám
Alkalmazkodtam.
Megtanultam a sötétben látni a szépet
Anyám sárgafátylas tükrén keresztül
Mit az ég adományozott halála napján
S már azon keresztül látom a világot.
Látom az egész éjszakát.
Arany fátyolba öntöm ilyenkor szavaim anyám,
Hogy emlékimben víztükörként élj tovább
Nem maradt rólad semmi más
Csak az érzés, s a hiány
Arcod már homályos ,hangod a távolba vész
Csak az idő mi gyógyítja e sebet
S felszakítja ezt az emberi érzés.
Mindig emlékezni fogok rád, angyalom
Virágba borítottad hajnalom
Tavasznak fényével sütött arcod
Ráncos kezeid mutatva élet kínját
Virágkoszorúba ültetett puha párnán Alászállsz te a mélynek, minden egyes éjszakán. |